A téma az utcán hever. Mármint a kátyú mint téma. De szerencsére az interneten is belefuthat az emberfia a kátyúba, mint téma. Úgy látszik nem csak Erdélybe vannak problémák, Magyarország is sorstársunk. Szerencsére a homo sapiens mint olyan, megvan az az előnyös tulajdonsága hogy néha viccesre veszi akár a legnagyobb problémáját, gondját baját is.
365hp video:
Saláta
Autósok és egyéb állatfajták.
Kis városunkban, Szatmárnémetiben (és nemcsak) két fajta tahó autós létezik. Akik tehetségtelenek és nem tudnak vezetni és azok akik hiszik, hogy tudnak. Mind a kettő faj potenciális veszélyforrás. Mi ezekből szeretnénk bemutatni pár kategóriát-alkategóriát.
Kátyú Rider.
RallySprint I. 2010
Szombaton, február 20-kán debütált a Szatmári 2010-es gyorsasági ralibajnokság, az A.C.R gyakorlópályán. Úgy harmincnyolc versenyző állt rajthoz, nem csak Szatmár megyéből, hanem a környező nagyvárosokból is érkeztek pilóták és szurkolók egyaránt. A versenyt idén is a Román Autóklub szatmári kirendeltsége (A.C.R alias S.Dávid) valamint az Auto-Karting Rider's klubb rendezte közösen.
Sparking Parking.
A zord időjárási körülmények sem akadályozták meg a több mint húsz vállalkozó kedvű hölgyet, hogy egymás köridejét megdöntve körözzenek az akadálypályán az új Chevrolet Sparkkal a GrupWest udvarán. A versenyzők között akadt háziasszony, volt gokartversenyző és persze újságíró is, a rendelkezésükre bocsátott kisautók pedig tökéletesen vizsgáztak az akadálypályán.









