A haver kb. két hete vette meg a használt Tesláját és elárulta a titkot amiröl minden elektromos autós halgat. Vagyis, minap rám írt: „Mondjak neked egy negatívumot az EV-lifestyle-ról, amit senki nem mer be-face-elni!?” Gyorsan visszaírtam: „Igen, de szerintem ugyanarra gondolunk...”
Igen, egy villanyautóban ülök és ez a legnagyobb büntetés, amit valaha kaptam. Rájöttem, ideje megírni őszintén... neked, aki most idekattintottál, mert várod a validation-t, hogy az elektromos autó szar, környezetvédelmi átverés, akku-temető, kínai kémcucc és a férfiasság ellensége… ideje hogy megtud az igazat!
Mert tudod, mi a legkegyetlenebb az egészben? Nem a racks (a pénz), amibe kerül. Nem az, hogy pár száz kilométer után töltőhöz kell kúszni, mint egy függő a dealerhez. Hanem az, hogy az EV elvette tőlem a szenvedést. És ezzel együtt az összes homie-mat, a családi legendákat és a férfiasságom maradék 87%-nyi auráját.
Anno, ha összeültünk a srácokkal a block-on, ment a flexelés a nyomorral:
- „Képzeld, nálam olajcsere volt, pacekba’ öntöttem alá a racingos 10W-60-ast az árokparton, engem nem gaslight-ol a gyártó, én vágom!”
- „Az semmi, nálam a turbó mondta be az unalmast, konkrétan faded lett a technika, „kiszijja a olajat!”
- „Hahaha, a közös haverunknak Rollin' leesett a komplett kipufogórendszere a város közepén, úgy állt ott, mint egy NPC, de legalább lett TikTok-videó!”
- „Én lowkey kiiktattam az EGR-t, most úgy füstöl, mint egy gyárkémény, de legalább én győztem le a rendszert!”
Közös nevetés, közös sör, tiszta vibe. A belsőégésű autó nem csak motor volt – ingyen terápia és férfias büszkeség. Keregett, füstölt, volt benne spirit!
Most meg? Hazamegyek, bedugom a falba, és… kész. Semmi dráma. Semmi sztori. Semmi „jajj b@szki, megint elszállt a…”. Csak egy ócska zöld lámpa villog, mintha gúnyolódna: „Minden oké, te szerencsétlen. Menj, nézz Netflixet, kislány.”
Ha ott állsz egy társaságban, hallgatod a többieket, de nem tudsz hozzátenni a trauma dumping-hoz. Kitaszítottá váltál a többi SMOKING mellett! Nincs több közös szerelés, nincs több bandázás. Engem az idegesít halálra, hogy többé:
- nem flexelhetünk azzal, ki mennyit borított bele a szervizbe („AZ SEMMI” kezdéssel…)
- nem kell havonta a szerelőhöz járni, mint egy simp a figyelemért
- nem kell parázni, hogy beindul-e mínusz 15-ben, vagy épp delu marad a technika
- nem lehet kárörvendeni a szomszéd kettőstömegűjén – ami pedig, valljuk be, top tier élmény volt
- nem lehet azzal dicsekedni, hogy „380 ezer van benne, eszi az olajat, de még kimegy a világból”
Hiányolom a szenvedést. Hiányolom, hogy nincs kivel együtt szidni a gyártót. Hiányolom a közösséget, ahol a legnagyobb kötődés az volt, hogy mindannyian ugyanannyira szívtunk a gépünkkel.
Szóval igen: az EV gyors, csendes, olcsón fenntartható és megbízható. És éppen ezért a legmagányosabb, leg-mid-ebb dolog a világon.
Üdv a jövőben, tesó. Itt minden tökéletes!
(És ha most döbbenten tapasztalod, hogy a cikk alatt végig olyasvalakinek szurkoltál, aki pont azt hiányolja, amit te imádsz… nos, akkor talán nem is az elektromos autókal van a baj, hanem veled! Igen, veled, mert titokban te is szereted a szenvedést, és igazából te is egy „héter” vagy a sok közül.)
P.S. Ha te is villanyautó párti vagy, most már csak másold ki a cikk linkjét, dobd fel Facebookra, és nézd, hogyan pop-off-ol a kommentszekció 10 másodperc alatt. Élvezd a káoszt, amit generáltál!
